Az olajról és a vízről tudjuk, hogy nem keverednek el egymással. Ahhoz, hogy a két anyagot „közös nevezőre hozzuk”, általában szükség van egy harmadik anyagra: ez az emulgeátor.
Az emulgeátorok kettős természetű anyagok, egy részükkel a vízhez (hidrofil rész), más részükkel pedig az olajokhoz, zsírokhoz (lipofil rész) képesek kötődni, így tulajdonképpen a kapocs szerepét töltik be a két fázis között. (A szappan ugyanezen az elven működik, így teszi kimoshatóvá / lemoshatóvá vízzel a zsíros szennyeződéseket.)
Az emulziós krémek tehát általában zsírfázisból, emulgeátorból (adott esetben konzisztencianövelő anyag(ok)ból vagy gélképzőkből) és vízfázisból, az ezekben oldódó hatóanyagokból, illatanyagokból, illetve – kötelezően – valamilyen tartósítószerből, vagy tartósítószerek keverékéből és antioxidánsokból állnak. Soha ne készítsünk vízfázist tartalmazó készítményt tartósítás nélkül, hacsak nem azonnal használjuk fel!
A konzisztencianövelő anyagok szerepe a krém sűrítése, testesebbé, egyben az emulzió stabilabbá tétele, utóbbiban segíthetnek a gélképzők is. Fontos tudni, hogy krémeket kizárólag mikróbáktól mentes desztillált vízzel készíthetünk! (Szomorú, hogy sok helyen olvashatóak olyan receptek, melyek ásványvizet tartalmaznak- ez egyrészt ásványi szennyeződéseket és - még hosszas melegítés, forralás mellett is - baktériumokat, illetve a baktériumok anyagcseréjéből visszamaradó esetleges méreganyagokat tartalmazhatnak.)
Az emulziók története a végtelenségig bonyolítható, de ez most az első tanulókör, tehát inkább azokkal az eszközökkel folytatom, amikre szükségünk lesz: precíziós (ékszer) mérleg, elektromos kézi mixer, 70%-os gyógyszertári alkohol egy pici, pumpás flakonban az eszközök fertőtlenítéséhez, keverő és adagoló kanalak, hőálló főzőpoharak, krémes tégelyek. Egy konyhai papírtörlőre sorakoztatva fertőtlenítsük le alkohollal az eszközöket és a tégelyt, majd a zsírfázisból azokat az anyagokat, melyek nem hőérzékenyek mérjük ki az egyik kis főzőpohárba, a vízfázis elemeit pedig egy másikba.
A hőérzékeny kivonatokat, hatóanyagokat, a tartósítószert semmi esetre se keverjük hozzá a melegítendő vízfázisunkhoz, ezeket a legvégén adjuk a készítményhez. A két kis főzőpoharat külön, vízfürdőben, 70 fok körüli hőmérsékletre melegítjük, ekkor a zsírfázisban lévő szilárd komponensek megolvadnak, a zsírfázis homogénné válik.
A zsírfázis és a vízfázis összevegyítése akkor történik, amikor a kettő azonos hőmérsékletű. A hőérzékeny zsírokat (pl. shea vaj, kakaóvaj, hidegen sajtolt értékes hatóanyag tartalmú olajok) éppen csak a legvégén tesszük hozzá a zsírfázisunkhoz, illetve a gélképző anyagot is utóbbiban érdemes eloszlatni, nem pedig a vízfázisban; így nem fog csomósodni, könnyebb feldolgozni.
Ezután következhet a két fázis emulgeálása, azaz összevegyítése: ez a kézi mixerrel történő folyamatos keverés mellett történik mindaddig, amíg a krém kihűl és besűrűsödik. Ekkor kerülnek bele a kivonatok, egyéb, hőérzékeny hatóanyagok, esetleges illatanyagok, legvégül a készítmény tartósításra kerül.
A krémünk kémhatását sokszor korrigálni szükséges (ennek eszköze általában a tejsav), ugyanis egyes tartósítószerek csak egy bizonyos pH tartományban képesek hatást kifejteni. A profibb krémkészítőknek tehát elengedhetetlen egy otthoni pH mérő készülék beszerzése (Sajnos az olcsó tesztcsíkok nem használhatóak, mivel nem valós, nem pontos eredményt mutatnak ebben az esetben. Mellékesen megjegyzem: szappanok esetében sem használható a kolometriás pH mérés!)
A következő alkalommal megnézzük a fenti folyamatot egy konkrét, gyakorlati példán – addig is olvassátok át még néhányszor a fentebb leírtakat, ismerkedjetek az alapfogalmakkal!
